Melyik forgalmazó említi meg, hogy az ablakai milyen párkányfogadóval lesznek felszerelve? Látszólag egy jellegtelen kis valami, igazából senki nem említni, senki nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget. Pedig a párkányfogadónak igen is nagy szerepe van. Amikor egy ablakhoz könyöklőt rendelünk, abban az esetben szükséges az ablak alá párkányfogadót felszerelni teljes hosszúságban. De, mi is az a párkányfogadó? A párkányfogadó, az ablak alján lévő három centis elem, ami fel van csavarozva, az van ráültetve az ablak alatti nyílásra, a könyöklőfogadóra. A párkányfogadóra azért van szükség, mert a könyöklő nem csupán neki van tolva az ablak tokjához, hanem finoman alá is van csúsztatva.
Hőkamerával vizsgálva, egy új beépített terméknél is előfordul. hogy alul piros sáv látható, ugyanis ott, szökik a meleg levegő. A párkányfogadó sok hőt takarít meg számunkra, ugyanakkor a párkányfogadók között is nagy különbségek fedezhetőek fel. Általában három légkamrával rendelkező fogadót szerelnek fel, mert az olcsó. Hőmegtartó képessége ugyanakkor gyengébb. De, már vannak 5 légkamrás, sőt 7 légkamrás párkányfogadók is. Sajnos nem fordítunk nagy figyelmet erre az alkatrészre, de hőtechnikailag óriási szerepe van. Megfelelő párkányfogadóval nincs hőveszteség!