Az ablakok legyártását követően házhoz szállítják az új ablakokat, ajtókat – természetesen időpont egyeztetés alapján. A nyílászárókat nagy gonddal szállítják, hogy a műanyag ablak tok és szárnyrésze teljesen karcmentes maradjon. Erről az erős fóliacsomagolás és a profilra ragasztott védőfólia gondoskodik.
Az első lépésben a kibontandó régi ablak szárny részét eltávolítják. A művelet előtt hasonlóan kell eljárni, mint egy szobafestéskor, azaz a bútorokat, tárgyakat takarófóliával kell védeni, hogy az ablakcsere során az esetleges por ne érje el. Az ablakok előtti területet szabaddá kell tenni, hogy a partnereink könnyen hozzáférjenek az ablakokhoz, ajtókhoz.
Ezt követi a tok kisebb darabokra vágása. Csak így lehetséges a régi nyílászárót úgy kibontani, hogy a fal és a vakolat a legkevésbé sérüljön. A szétvágott ablakelemeket kiemelik a falból, és elszállítják. Ezt követően pormentesítik a kibontott nyílás helyét, illetve elvégzik a fesetleges törmelékek takarítását is.
Esetenként az ablak tokját szélesíteni kell - pld. redőny esetén, vagy ha már külső szigetelést kapott a homlokzat. Ezt az ún. toktoldóval lehet megvalósítani. A toktoldó tökéletesen rásimul a tokra, így a szakemberek ezeket az elemeket először kalapáccsal rápattintják, majd rácsavarozzák.
Miután az új ablakot beillesztik a kibontott nyílásba, előkészítik a szintezést. Ahhoz, hogy a műanyag ablak ne mozduljon el a művelet során, műanyag szintező ékekkel szokták alátámasztani.
Az ablak vízszintes és függőleges szintezése nagyfokú precizitást igénylő művelet. Gondoskodunk arról, hogy a nyílászáró tökéletesen vízszintbe, illetve függőleges irányba álljon, mert csak így fog tökéletesen működni az ablak. Ha ez elkészül, akkor a beépített ajtó, vagy ablak magától becsukódik, vagy kinyílik, akkor az a szintezés pontatlansága miatt történik.
A szint bemérését követően kerül sor a ablaktok rögzítésére. Mérettől függően a nyílászáró különböző hosszúságú, speciális tokrögzítő csavarokkal stabilizálható.
A tokon keresztüli fúrás helyett választható un. tokrögzítő fül is, ami a tok külső peremeihez kapcsolódik. Ennek előnye, hogy a tokot nem kell megfúrni a rögzítéshez. A megfelelő rögzítési pontok kiválasztása és a fúrás precíz végrehajtása, szintén sorsdöntő műveletek az ablak mechanikai és hőszigetelési képességének megőrzése szempontjából.
A rögzítést követően vízpermetezővel megtisztítják az ablak melletti falfelületet. Erre a tökéletes hőszigetelés elérése érdekében van szükség, mivel a szigeteléshez használt pur-hab jobban megtapad a nedves, pormentes felületen.
A tisztítás után a műanyag ablak és fal közötti rés pur-habbal történő szigetelése következik. Ez a kifejezetten ablakokhoz fejlesztett anyag, kiválóan kitölti a kisebb réseket, és amikor megköt, akkor már nagyon jó hőszigetelő és hangszigetelő képességű. Igény esetén párazáró szigetelés is elvégezhető (un. RAL beépítés), ez a belső oldalon egy párazáró fóliával, a külső oldalon pedig páraáteresztő fóliával valósítható meg. Így a falazat és az ablak közötti pur-hab élettartama és szigetelő képessége nagyságrendekkel hosszabb lesz, mert ezáltal védve lesz a páralecsapódás káros hatásaitól.
Ez után helyezik fel a szárnyat a tokra. Az ablakszárnyat először az alsó pántra csúsztatják, majd a felső stifttel rögzítik. Amennyiben a beépítés szakszerűen történt, a nyílószárny akadás mentesen záródik. Panellakás esetén ilyenkor takarólécezésre is sor kerülhet, illetve a helyére kerül az ablakpárkány is. Felrögzítik a kilincset, és a csavarfejeket takaró kupakokat. A tokot és szárnyat védő fóliát csak az ablak körül található falfelület festése után javasolt eltávolítani. Felrögzítik a kilincset, és a csavarfejeket takaró kupakokat.
Az ablakon lévő védőfóliát csak a falfelület festése után célszerű eltávolítani. Ezzel elkészült az ablakcsere. Így már rendkívül hosszú távra biztosított a fokozott hőszigetelés, és hangszigetelés.
Az ablakcsere egy több évtizedre szóló befektetés, a karbantartási igénye minimális. Rendkívül ellenálló a környezeti hatásoknak, lényegesen tartósabb, mint egy fa nyílászáró.